Több mint 13 milliárd forint keretösszegű pályázat a Vidékfejlesztési Programban!

 Kategória: Finanszírozás

Meghirdetésre került a Vidékfejlesztési Program keretein belül a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című, VP6-6.2.1-16 kódszámú pályázati felhívás, melynek keretösszegét a kormány 13,85 milliárd forintban határozta meg.

A pályázatok benyújtása 2016. október 24-től lehetséges!

A felhívás célja a vidéken élők számára új munkahelyek létrehozása, és ezáltal a vidéki települések élhetőbbé, vonzóbbá tétele.

A pályázók köre a két célterület szerint eltérő, az első célterület esetében mezőgazdasági termelők, a második célterület esetében magánszemélyek pályázhatnak, amennyiben megfelelnek a felhívásban megadott követelményeknek.

Támogatható tevékenységek köre

  1. célterület: a vidéki térségekben a mezőgazdasági mikro-vállalkozások által nem mezőgazdasági tevékenység indítása, vagy
  2. célterület: a vidéki térségekben nem mezőgazdasági mikrovállalkozás indítása

Egyszerre két támogatási célterületre nem nyújthat be támogatási kérelmet a támogatást igénylő.

Projekt területi korlátozása

A projektek megvalósítására mindkét célterület esetében a Vidékfejlesztési Program szerinti vidéki térségekben található településeken van lehetőség.

Nem támogathatóak Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken végrehajtott beruházások.

Támogatás összege: 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg 5 évre

A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat!

A lehetőség adott, már csak élnie kell vele! Kérje most segítségünket a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy info@gwconsulting.hu e-mail címen, hogy fejlesztési elképzeléseit egy ingyenes, személyes konzultáció keretei között megbeszélhessük.

Goodwill Consulting Kft. – Magyarország piacvezető pályázatírója

 

Korábbi cikkek