Az EU a kilencvenes évek elején vezette be a közösségi projektek tervezése és irányítása minőségének és ezzel a közösségi programok hatékonyságának javítása érdekében az ún. projekt ciklus menedzsment (Project Cycle Management, PCM) módszert, éspedig nemcsak az említett Közösségen belüli rendszerekben, de a Közösségen kívül támogatott országokban egyaránt (tengerentúli fejlődő és a csatlakozásra jelentkező kelet-európai országok).
A PCM neve abból származik, hogy hat kulcsfontosságú ciklus-elemet különböztet meg, amelyek lényeges tulajdonsága – a fentieknek megfelelően – az az algoritmus, hogy az egyes szakaszai progresszívak, azaz az új szakaszhoz csak az előző szakasz teljesítése után lehet sikeresen hozzákezdeni. A fő szakaszok a következők (az ábrán az óramutató járásával azonos irányban követik egymást).

A programozás során olyan releváns megvalósíthatósági keretprogram kialakítására kerül sor, amelyen belül konkrét részprojekteket lehet kijelölni és előkészíteni, melyek mentén kidolgozzák a megfelelő stratégiá/ka/t, A szakasz technikai kulcseleme egy olyan logikai keretmátrix, amely magába foglalja a probléma elemzését, a célok meghatározását és a stratégia előzetes elemzését, végül mindezeket egységbe integrálja.
Az azonosítás az egyes részprojektek meghatározását jelenti (például a tükör-elemzés alapján nyert megállapítások és következtetések rendszerezését), ideértve azokkal kapcsolatban nemcsak a szükséges helyzetelemzést (átvilágítást), de a résztvevőkkel történő konzultációt, az adott probléma kezelésének megvitatását, valamint a döntéshozatalt. Szükség esetén választani kell abban a tekintetben, hogy az adott feladat végrehajtásának melyik (milyen) módját, alternatíváját kell kidolgozásra előkészíteni.
A minősítés szakaszában kerül sor az operatív projekttervek elkészítésére). Lényeges munkát jelent itt egyrészt a megvalósíthatóság (és a várható eredményének) előrejelzése, másrészt a fenntarthatóság értékelése: azaz, hogy a célzott eredmény meghozza-e a várt előnyöket. A szakasz minősítő jellegének lényege az, hogy ennek alapján döntenek arról, hogy készüljön-e formális projektterv, valamint az ehhez szükséges finanszírozásról.
A finanszírozás során pénzügyileg elemzik a javaslatot. Az EU közösségi támogatású projektek esetében ez természetesen a külső finanszírozó szerv (intézmény) képviselőivel – illetve azok elvárásaival, követelményeivel – való egyeztetést jelent.
A végrehajtás szakasza maga a projekt beindítása és megvalósítása. Itt szükség lehet szakértők és más résztvevők bevonására, sőt a közösségi projekteknél ez csaknem teljesen általános gyakorlat. Menet közben folyamatosan ellenőrzik az előrehaladást, és szükség esetén javaslatot tesznek az eredeti menetrendhez vagy feladatokhoz képest módosításra, amennyiben lényeges feltételek megváltoznak a beindítási helyzethez képest.
A kiértékelés átfogó szinten, a pénzügyi következmények együttes felmérésével történik. Esetenként szükség lehet közbenső átfogó értékelésre (amint erre utaltunk a fentiekben), ha ez lényeges tanulságokat tartalmaz az egész projektre nézve.
A fenti ábra sematikusan csak a fő szakaszokat különbözteti meg, s ehhez képest két helyen jelzi még az ellenőrzés („checks”) szükségességét: ez ugyancsak leegyszerűsítés. Azt viszont tükrözi, hogy a kiértékelés elsősorban az alternatívák vizsgálatával, valamint a megvalósíthatóság szempontjából elemzett valóságos végrehajtási tervvel (tervekkel) szemben működik. A végső ellenőrzés természetesen az egész programra vonatkozik.
„ A Goodwill Consulting Kft.precíz munkájának köszönhetően 8.072.317,- forintot nyertünk és hívtunk le Takarékszövetkezeti székházunk fűtésének korszerűsítésére
„Cégünk 2010 Áprilisában megpályázott a Goodwill segítségével egy munkahelymegőrző pályázatot képzésekkel egybekötve, a pályázat keretein belül kb. 100 alkalmazottnak biztosítunk nyelvi, készségfejlesztő


„Munkahelyteremtő beruházással, valamint vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatás című pályázatokon eddig több, mint 5,5 millió Ft-ot nyertünk el a Goodwill Consulting Kft. segítségével, szakértői felkészültek, naprakészek.
„Önkormányzatunk már 4. éve dolgozik a Goodwill Consulting Kft-vel.
„A pályázatkészítés munkálatainak koordinálása, a dokumentáció elkészítése és benyújtása terén munkatársaik nagy szakértelemmel, precízen és hatékonyan dolgoztak.
