FIATAL VÁLLALKOZÓK HETE 2016

 Kategória: Események

A FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) szervezésében a fiatal vállalkozók hete, idén 2016. november 14-e és november 17-e között került megrendezésre Budapesten és több vidéki nagyvárosban egyaránt. A budapesti rendezvényeknek a nagy múltra visszatekintő Iparművészeti Múzeum adott otthont.

A rendezvénysorozaton vállalkozásunk is részt vehetett, és szakmai tanácsadással segítette az érdeklődő közönséget. Az esemény első napján Budapesten, Madarász András értékesítési igazgatónk felszólalt az IKT szektort taglaló kerekasztal beszélgetésben, és hasznos tanácsokkal látta el a fiatal vállalkozókat a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban.

Fiatal vállalkozók hete több helyszínen

Győrött és Egerben is lehetőséget kaptunk, hogy tanácsokkal segítsük az induló cégek fiatal tulajdonosait. Financiális megoldások felsorakoztatásával készültünk, ezzel hozzájárulva a vállalkozások digitális jelenlétének fejlesztéséhez. Cégünk ügyvezetője, tulajdonosa Harsányi Gábor a győri beszélgetésen kiemelte az üzleti tervezés, és a vállalatirányítási rendszerek fontosságát, míg Egerben Takács Lajos, nyíregyházi regionális irodánk pályázati tanácsadója, pályázatírója vezette be a részvevőket az IKT támogatások világába.

A rendezvény 3 helyszínén (Budapesten, Győrben, és Egerben) különálló standon vártuk az érdeklődő fiatalokat, és pályázni vágyókat, ahol személyesen is megismerkedhettek vállalkozásunkkal és az aktuális pályázati lehetőségekkel.

Bízunk benne, hogy hasznos és a gyakorlatban is jól alkalmazható tanácsokkal tudtunk szolgálni a vendégek számára!

 

Korábbi cikkek
horizon 2020